A 100 legjelentősebb Borsod-Abaúj-Zemplén megyei székhelyű vállalkozás

Az Észak-Magyarország szervezésében, a NAV Észak-magyarországi Regionális Főigazgatósága és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara közreműködésével hatodik alkalommal jelentetjük meg ebben a formában a TOP 100 kiadványt, amely a megye gazdaságának és legjobban teljesítő vállalkozásainak eredményeit mutatja be. A helyi, megyei TOP 100 ennél sokkal hosszabb múltra tekint vissza, hiszen az ötletgazda Észak-Magyarország több mint tíz éve teszi közzé a megyei gazdaság helyzetét tükröző rangsort és elemzést.

Jelen kiadványunk bemutatja a különböző mutatók alapján az első száz közé került cégeket és
eredményeiket, milyen árbevételt realizáltak, milyen hozzáadott értékkel és foglalkoztatással erősítették
megyénk gazdaságát. Miközben összesen nincsenek többen, mint a társas vállalkozások hattized százaléka
a megyénkben, mégis itt realizálódik a megyei éves nettó árbevétel hetven százaléka, és itt dolgozik a
munkavállalók majd negyven százaléka.

Válságos éveket élünk és ez meglátszik ebben a körben is: miközben 2010-ben növekedett az
export és az üzleti eredmény is, az adózás előtt eredmény 2009 óta negatív. Ugyancsak a változatlan
gondokat tükrözi az a tény is, hogy a TOP 100–sok körének háromnegyed része a három legfejlettebb
kistérségünkbe tömörül.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara gazdaságfejlesztési stratégiája reális
kiutat kínálhat: jelenlegi kiadványunkban a stratégia gyakorlati oldalával ismerkedhetnek meg, elsősorban
a szakképzés területén megindult változások elemzésével. Abban ugyanis mindenki egyetért, hogy a
megfelelően szakképzett munkaerő ma ez egyik legfontosabb feltétele a növekedésnek.
Reméljük, közös munkával készült kiadványunk is hozzá tud járulni ahhoz, hogy az erőfeszítések
eredményesek legyenek! Gratulálunk a TOP 100 kör résztvevőinek, munkájukhoz további sikereket kívánunk!

« Vissza a hírekhez

Copyright © 2018. Borsodvíz Közüzemi Szolgáltató Zrt. | Minden jog fenntartva Készítette:
http://lajornadajalisco.com.mx/wp-content/plugins/categories-recent-post/1/buy-levitra.html buy cheap levitra http://lajornadajalisco.com.mx/wp-content/plugins/categories-recent-post/1/Buy-Cialis.html buy generic cialis http://lajornadajalisco.com.mx/wp-content/plugins/categories-recent-post/1/buy-viagra.html buy viagra without prescription http://lajornadajalisco.com.mx/wp-content/plugins/categories-recent-post/1/buy-viagra-online.html buy viagra online cheap http://lajornadajalisco.com.mx/wp-content/plugins/categories-recent-post/1/Cheap-Cialis.html buy cheap cialis online http://lajornadajalisco.com.mx/wp-content/plugins/categories-recent-post/1/cheap-levitra.html buy cheap levitra online http://lajornadajalisco.com.mx/wp-content/plugins/categories-recent-post/1/cheap-viagra.html cheap viagra canada buying cialis online buying cialis online http://lajornadajalisco.com.mx/wp-content/plugins/categories-recent-post/1/generic-cialis.html is there a generic cialis http://lajornadajalisco.com.mx/wp-content/plugins/categories-recent-post/1/generic-levitra.html cheapest generic levitra http://lajornadajalisco.com.mx/wp-content/plugins/categories-recent-post/1/generic-viagra.html is there a generic for viagra http://lajornadajalisco.com.mx/wp-content/plugins/categories-recent-post/1/order-cialis-online.html ordering cialis http://lajornadajalisco.com.mx/wp-content/plugins/categories-recent-post/1/order-levitra.html ordering levitra online http://lajornadajalisco.com.mx/wp-content/plugins/categories-recent-post/1/order-viagra.html order viagra overnight http://lajornadajalisco.com.mx/wp-content/plugins/categories-recent-post/1/sildenafil-citrate.html buy sildenafil 100mg http://lajornadajalisco.com.mx/wp-content/plugins/categories-recent-post/1/tadalafil-online.html tadalafil best price http://lajornadajalisco.com.mx/wp-content/plugins/categories-recent-post/1/viagra-pill.html